2012. március 20., kedd

Senior torna


Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire hasznos a testmozgás minden korosztály számára.  Ahogy az ember átlépi az 50. évét, valahogy egyre kevesebb figyelmet kap. Gyakran mások által "öregítve" érzi magát, munkát már kevés eséllyel kap, a fiatal korosztály pedig úgy tekint rá mintha már javában a nyugdíjas éveiben járna. Az ezt követő éveket igenis szebbé lehet tenni, mozgással tehetünk lépéseket a hosszú, fiatalos és egészséges élet reményében.
Járjon az illető akár 50-es vagy 80-as éveiben, előfordulhat, hogy egyre gyakrabban ütközik mindennapi apró akadályokba, fizikai nehézségekbe, nehezen megy egyedül felvenni a kabátot, levenni valamit egy magasabb polcról. Ennek nem feltétlenül kell így lennie, hiszen rendszeres tornával változtathat ezen és a komolyabb bajok megelőzhetők.
A senior korosztály egy része csontritkulásban szenved, amely megfelelő tornával visszafordítható, ill. szinten tartható. Továbbá, a tornának köszönhetően javul az egyensúlyérzékelő rendszer is. A rendszeres tornát végzőknek több lesz az energiája, javul a teljesítőképessége, jobb lesz a kedélye. Az ízületkímélő mozgás közben erősítjük az izmokat, nyújtásokat végzünk és lassú tempóban, magasabb ismétlésszámmal dolgozunk. Ezáltal nő a hajlékonyság, az ízületi mozgékonyság, fejlődik a koordinációs képesség és az egyensúlyérzék.
A foglalkozásokat halkabb, nyugodtabb zenére végezzük.
Ezeken a foglalkozásokon nem szégyen, ha valami nem sikerül azonnal. Az eredményeket fokozatos, kitartó és rendszeres munkával érjük el. Egymás kisebb - nagyobb sikereinek együtt örülünk, közösen támogatjuk a másikat.
Az óra végeztével a résztvevők tanácsokat kapnak a helyes életvezetésre és táplálkozásra vonatkozóan, így a foglalkozások mintegy életmód klubként is működnek.
Aki egyre gyakrabban érzi a mozgás bizonytalanságát, egyre kevésbé energikus, ne törődjön bele, nem feltétlenül kell így lennie! Vagy ha csak egyszerűen egy vidám közösséghez szeretne tartozni, akkor látogasson el óránkra és érezze jól magát! Biztosítsa saját magának, hogy 50 felett valóban aranykort élhessen meg! 
Találkozunk keddenként az Egészségházban!

A facebookon is várunk! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése